Raliznál a hétvégén? – még lehet nevezni!

Idén már a tizedik alkalom lesz, hogy Orfűn kezdődik a hazai raliszezon. Ezúttal is Markó Tibi csapata szervezi a futamot, amelyet most A123 Teszt Rally az RRC Kupáért névre kereszteltek.

Az alapok változatlanok, a főszereplők az amatőrök, a vendégművészek pedig az ORB-sek. A késői MARB szabályváltozások miatt már pénteken kezdődik a program gépkönyvezési lehetőséggel, szombaton pályabejárás, rajtszámosztás, versenyzői eligazítás, vasárnap pedig a verseny. 

“Az évad kezdete előtt öt nappal feleannyi nevezés érkezett, mint tavaly ilyenkor. Ez elkeserítő. Nagyon remélem, hogy ez csak annak köszönhető, hogy ennyire későn jelent meg a rengeteg változtatást tartalmazó szabályzat, és csak a szűkös időkeret miatt vannak ennyien az előzetes nevezési listán. Ha az év későbbi részében is ennyivel kevesebben lesznek, akkor az már a bajnokság létét is veszélyeztetheti, mert nem lesznek finanszírozhatóak a versenyek.” – mondta Markó Tibor, aki abban bízik, hogy a helyszínen még nevezni fognak azok, akik az utolsó pillanatban készülnek el az autóval.

Jó hír versenyzőnek és nézőnek is, hogy az amatőrök 100 km/h-ás átlagsebesség szabályát eltörölték, így a vonalvezetésből kikerült néhány lassító. Gyorsabb, ritmusosabb lett a pálya, így az első osztály is olyan pályát mehet, ami nekik is kedvezőbb. A verseny öt gyorsaságiból áll, az Orfű – Abaliget – Orfű szakaszt háromszor az “A” irányba, majd kétszer a “B” irányba teszik meg a versenyzők. 

Előnevezési lista WEB1 170313 Orfű17

Az előzetes nevezési listáról egy-két érdekességre azért felhívnánk a figyelmet. A Ranga testvérek 17-én este hatkor mutatják be idei terveiket, és vasárnap már az akkor megmutatott felállásban versenyeznek. Lesznek R5-ösök is, és egy meglepetés is várható, árulta el Markó Tibi.

Remélem, hogy egy WRC is lesz a pályán Csík Zolival és Csökő Zolival. Csík Zoli szerelmes a Subaruba, sokáig VFTS-sel versenyzett a Historicban, aztán élete vágya teljesült azzal, hogy hozzájutott egy Subaru WRC-hez. Nagyon dolgoznak azon, hogy talpra állítsák, és eljöjjenek Orfűre versenyezni. Én pedig nagyon örülnék neki, ha ez sikerülne, mert minden ralis szívnek melengető a Subaru boxer hangja, pláne a WRC-é.” 

Végül egy kiegészítő programajánlat. Bár a Medvehagyma Fesztivál csak április 8-9-én lesz Orfűn, de érdemes körbenézni a Mecseken, a pályák mellett már gyűjthető a medvehagyma.