Tilke pálya épül a Ralikrosszban is

Timo Scheider komolyan gondolja a rallycross karrierjét. Nemrég megállapodott a Team Austriával, és 2017-ben Max Pucher csapatával versenyez, de már pályaépítésbe is fogott Mallorcán. A sziget keleti partján fekvő Circuit Mallorca Llucmajor versenypályát fejlesztik rallycross helyszínné Scheider közreműködésével. 

Az elmúlt 16 évben kizárólag a versenyzésre koncentráltam, és minden mást háttérbe szorítottam. Most, hogy nyugdíjba vonultam a DTM-ből, rájöttem, hogy a versenyzésen kívül is számtalan izgalmas projekt van. Néhány hónappal ezelőtt láttam a pályát, és felismertem hogy milyen lehetőségek vannak benne. A meglevő vonalvezetés mellett, egy rallycross pályát is lehet építeni, és a tervhez sikerült megnyernünk Hermann Tilkét is.” – írja Scheider a hivatalos honlapján.

Az eredeti terveket Timo Scheider készítette, majd Hermann Tilke és a pálya üzemeltetői is hozzátették a javaslataikat, így alakult ki egy olyan koncepció ami versenyzőként is élvezetes, és megfelel a legmagasabb biztonsági követelményeknek is. Az FIA előírásai alapján a vonalvezetés 60 százaléka aszfaltozott, így a Rallycross Eb és a VB mezőnyét is szeretnék vendégül látni Mallorcán. Scheider legnagyobb vágya, hogy aktív pilótaként versenyezhessen az új pályán, és erre minden esélye megvan, hiszen a tervek szerint még ebben az évben befejezik a beruházást, amely nemcsak pályaépítést takar, hanem egy felkészülési és élményközpont létrehozását is. A versenyzők fizikai és szellemi felkészülésére is megfelelő tereket alakítanak ki, és a központban használható versenyautópark is nagyon széles lesz, a gokarttól a DTM autókig terjedhet a paletta, sőt a motorosokra is gondolnak. 

A kétszeres DTM bajnok biztos a sikerben, a Circuit Mallorca Llucmajor közel van a fővároshoz és a repülőtérhez, így a pályára látogatók remek szórakozási és pihenési lehetőségek közül választhatnak.

fotó: Timo Scheider, Google Maps